Az Erlatech Satge több éves munkáját ismerte el az anyacég.
Február első napjaiban, több mint 81 000 résztvevővel zajlott idén a világ első számú audiovizuális technikai kiállítása az Integrated Systems Europe, röviden ISE, ahol évről évre mindenki képviselteti magát, aki igazán számít hangosítás vagy fénytechnika terén. Több nemzetközi cég itt találkozik a helyi disztribútoraival, így az idén először kiállító, Void Acoustics is, akiket hazánkban az Erlatech Stage képvisel.
A cég több éves sikeres együttműködést folytat az angliai anyacéggel, amelynek eredményeképpen számos hazai klubban, rendezvényeken, de a környező országokban, például Romániában vagy az Exit fesztiválon is nekik köszönhetően kerül a legendás Void hangrendszer által hangosításra egy – egy buli és színpad. Ezt az áldozatos munkát ismerték most el, a Brand Abassador díj odaítélésével, amit olyan képviselet kap meg, akik sokat tesznek a márka nemzetközi hírnevének növeléséért, szakértő hozzáállásuk által.
„Köszönöm a csapatnak a kitartó munkát. Ez az elismerő díj nem jöhetett volna létre nélkületek!”
– nyilatkozta Tompó Attila, a márka hazai forgalmazója.
Európai szinten rajtuk kívül még a franciaországi képviseletet díjazták, ők a Legjobb új belépő díját vihették el, míg az ázsiai Motifv8 csapata Az év disztribútori díjával térhetett haza.
forrás: plusbeats.net